Meghalt Nádas Péter

Az elmúlt 50 év egyik legjelentősebb írója 83 éves volt.

1942. október 14-én született Budapesten. 2026. augusztus 26-án hunyt el gombosszegi otthonában.

A világirodalmi rangú szerző, a magyar irodalmi és közélet megkerülhetetlen, gyakorlatilag minden regényével, memoárjával, esszéjével, interjújával és egyéb megnyilvánulásával viharokat, vitákat és ki tudja, milyen távoli partokig elérő hullámokat keltő, központi figurája Budapesten született, 1942. október 14-én. Édesanyja Tauber Klára, munkás, édesapja, Nádas László, telefonműszerész (az életrajz alapja a Digitális Irodalmi Akadémián elérhető szöveg; saját kiegészítésekkel – a szerk.). 1944. október 15-e, a nyilas hatalomátvétel után édesanyja hamis papírokkal Bácskába, majd Újvidékre menekül fiukkal, de az ostrom előtt közvetlenül visszatérnek a fővárosba. Apja, testvéreivel és egy barátjukkal egy újpesti-rakparti pincében befalazza magát, ahol hamis papírokat gyártanak és röplapokat nyomtatnak. Nádas Péter az ostromot édesanyjával nagybátyja, Aranyossi Pál újságíró lakásában vészeli át, más, hamis papírokkal menekített gyerekek és felnőttek között. A házat bombatalálat éri – amint erről mint (életében és művészetében lényegében: mindent) meghatározó korai emlékről Világló részletek című, 2017-ben megjelent, korszakos memoárjában olvashatunk.

Budapest felszabadulása után visszaköltöznek Pozsonyi úti lakásukba. Nádas László a Jóvátételi Hivatal vezető beosztású munkatársa, Nádas Klára a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének budapesti titkára lesz. 1948. augusztus 24-én megszületik Péter öccse, Pál. 1953-ban édesapját, aki már a Postaügyi Minisztérium főosztályvezetője, sikkasztás gyanújával felfüggesztik állásából, eljárás indul ellene. Az eljárást néhány hónap múlva bizonyítékok hiányában megszüntetik, de alacsonyabb beosztásban, a Belvárosi Távbeszélő Üzem igazgatójaként dolgozik tovább.

Édesanyja 1955. május 15-én hosszú betegség után meghal. 1956 októberében édesapját a Munkástanács megfosztja állásától, majd egy névtelen telefonáló megfenyegeti, hogy lakásáról is elhurcolják. A két fiúval elmenekül a Szabadság-hegyi lakásból. 1957-től a Pozsonyi úton laknak. Apját a munkaügyi bíróság végleg fölmenti minden vád alól. Néhány nappal a végzés kézhezvétele után, 1958. április 15-én önkezével vet véget életének. A két fiú gyámja Aranyossi Magda lesz (–e jelentős, a nemzetközi illegális kommunista mozgalomban is fontos szerepet játszó személyről úgyszintén a Világló részletekben lehet olvasni).

1958 nyarán, tizenhat évesen megszakítja tanulmányait. Ősztől fényképész szakmunkástanuló. 1961 tavaszán szakmunkásvizsgát tesz le, szeptembertől a Nők Lapja szerkesztőségében fotóriporter-gyakornokként dolgozik. Megismerkedik Salamon Magda újságíróval, akivel 1962 márciusától együtt él. Pesterzsébeten laknak. Itt írja A Biblia című elbeszélését, amelyet 1962 karácsony másodnapján fejez be. Elvégzi a MÚOSZ kétéves újságíró-iskoláját. 1963 és 1965 között katonai szolgálatát teljesíti Budapesten (ennek atmoszférájához lásd Parazita rendszerek című, fontos esszéjét). Leszerelése után a Pest Megyei Hírlap munkatársa. Előbb fotóriporterként, majd néhány hónap múlva újságíróként dolgozik.

1967-ben jelenik meg A Biblia című első kötete. Esti gimnáziumba jár, kétszer kezdi el, kétszer hagyja abba. 1965 és 1967 között elvégzi a Marxizmus–Leninizmus Esti Egyetemének filozófia szakát, de nem tesz államvizsgát.

1968 nyarán Kisorosziba költözik, ahol szobát bérel. Itt írja a Leírás novelláit és szövegeit. 1969-ben otthagyja újságírói állását. Kisorosziban írja Egy családregény vége című regényét is, amelyet 1972 augusztusában fejez be, s amelyet csak 1977-ben ad ki a Szépirodalmi Könyvkiadó. 1972 szeptemberében három hónapos ösztöndíjjal az NDK-ba, Kelet-Berlinbe utazik. 1973 őszén és 1974 őszén visszatér Berlinbe, a Humboldt Egyetemen a századforduló történetével foglalkozó előadásokat hallgat, illetve a Staatsbibliothekban olvas. 1973 nyarától az Emlékiratok könyve első változatán dolgozik. A kéziratot 1974 tavaszán megsemmisíti, s néhány hónap múlva kezdi írni a regénynek azt a változatát, amelyet ismerünk.

1974 és 1979 között a Gyermekünk című pedagógiai folyóiratnál dolgozik olvasószerkesztőként. A kisoroszi szőlőhegyen telket vásárol, és 1974 őszére tizenkét négyzetméteres faházat állítanak fel rajta, ahol tovább dolgozik regényén. 1979-ben feladja állását, csak a regénynek szenteli idejét. Ugyanebben az évben költöznek be Salamon Magdával Tárnok utcai lakásukba. Szikora János rendezésében a győri Kisfaludy Színház 1980 szeptemberében próbálni kezdi Takarítás című darabját, s ugyanekkor lektorként a színházhoz szerződik.

1981 januárjától 1982 februárjáig a DAAD ösztöndíjával Nyugat-Berlinben él, ahol tovább dolgozik regényén. Távolléte alatt felépül az a faházhoz csatlakozó kis szoba, amelyben a következő két évben tovább írja a regényt. Kisoroszi házát 1983-ban eladják, megvásárolják a gombosszegi házat, és 1984 májusában elköltöznek. 1984 májusa és 1984 októbere között Gombosszegen építkezések folynak, eközben írja Hazatérés című esszéjét, majd a felújított házban folytatja a munkát a regényen.

1985 tavaszán József Attila-díjjal tüntetik ki. 1985. április 15-én fejezi be az Emlékiratok könyvét, amely 1986-ban jelenik meg, és nagyon hamar, azóta is kikezdhetelenül az évtized legjelentősebb irodalmi teljesítményeinek körében kanonizálódik. 1985 nyarán Párhuzamos történetek című regényén kezd dolgozni, ezt a munkát időközben többször megszakítja. 1987 februárjának első napjaitól 1988 februárjának utolsó napjáig megírja Évkönyv című könyvét.

Nádas Péter a magyar irodalom óriása volt, feltűnésétől az utolsó éveiig felkavaró írások szerzője, aki művei, megszólalásai és emberi tartása, minősége révén is az egyik legfontosabb író volt a Litera számára. Maximálisan helyeseltük, hogy amikor két évvel ezelőtt írókkal, irodalmárokkal, kritikusokkal, szerkesztőkkel a XXI. század legjobb könyveit kerestük, a magyar szerzők közül az ő szövegeit övezte a legszélesebb körű elismerés. Minden sorát olvastuk, figyeltünk rá, és többé-kevésbé állandóan beszélgettünk vagy épp (ahogy egy ennyire radikális szerzőhöz illik) hevesen vitáztunk róla.

A hónap szerzője és A hét írója is volt a közelebbi múltban a Literán, amit éppúgy megtiszteltetésnek vettünk, mint azt, hogy 2003-ban és 2022-ben is az otthonában fogadta a szerkesztőséget, amikor is Nagyvizit-interjúkat készítettük vele. Utóbbi beszélgetésünk így zárult:

„JL: Végül, Péter, mivel te is reflektálsz mostanában az öregség, a kor kérdésére, melyek a kedvezőtlen és kedvező szellemi és testi tapasztalatai ennek az élethelyzetnek?

Nincs általános bölcsesség a fiókomban, amely érvényesen működne. Az öregség ellentétben áll mindazzal, amire az ember felkészítheti önmagát. Még akkor is, ha nem negatív a viszonya a halálhoz. A közeli halál tudatával valami olyasmi éri el az embert, amire nem lehet fölkészülni, kíméletesen beszélni sem lehet róla.

JL: Kulturális probléma, hogy nincs erre megedzve? Vagy személyes…

Kulturális probléma is, hiszen olyan társadalmakban élünk, amelyek kultikusan félnek a haláltól, és rituálisan a fiatalt imádják. Minden áldott napra újdonságokat kívánnak. Minden áron. Fiatalnak látszani, még fiatalabbnak. Kultikusan imádják a retust és a sminket. De ez csupán következmény, a kutya mélyebben van elásva. A fejlődés és a növekedés elve nélkül az európai kultúra és főleg a gazdaság nincsen el. És majd minden idegen kultúrát el is csábított vele, úgymond sikeresen univerzalizálta a napi pusztítást, s ebben az egyházak és felekezetek is vele mentek. Holnap mindennek jobbnak kell lennie, többnek, tökéletesebbnek. A modernitás föl akarja fedezni a perpetuum mobilét, a spanyolviaszt, az örök életet, mindig mást akar, újat akar, a régit meghaladni. Föl is írja nagy skarlát betűkkel Hollywood egére, a nyáj meg engedelmesen megy vele. Pedig az egyének csak egy üres kereskedelmi rituálénak tesznek eleget. Mindenesetre az önismeretben, az önértékelésben és a nemzedékek együttélését illetőn a korszak már csaknem helyrehozhatatlanul elcsúszott ezen a jókora tehénlepényen. Amiből számomra immár semmi kötelezettség nem adódik, úgymond túlkoros vagyok hozzá. Ugyanazon, vagy majd ugyanazon a szinten tartható a koncentrációm, de nem tudok már mindent még csak közelítőn sem megoldani, amit elvileg meg kéne oldanom. A Rémtörténetek így született, minden egyes oldala. Ott voltak fölhalmozva, nagy tornyokban a könyvek, amelyeket már elolvastam egyszer, de nem jutottam hozzá igazán a halomhoz, éppen csak megnéztem az egykori aláhúzásokat, az oldalszéli jegyzeteket, több energiám nem maradt. Abból a vallástörténeti vagy liturgiai anyagból voltam kénytelen gazdálkodni, amit korábban elsajátítottam, éppen csak utána tudtam menni ennek vagy annak. És ha valaki a koncentráció intervallumát nem tudja kipihenni, akkor baj van. Akkor bekapcsol a rutinja, csökken a veszélyérzete. Minden bizonnyal ugyanaz a gondja, mint egy öreg favágónak, elvileg tud fát vágni, hiszen megtanulta milyen szögben hová kell csapnia, csak már nincs annyi ereje, vagy hamar kimegy az erő belőle.”

2014-ben egy éven írta tárcasorozatát a Literán, amelyből Az élet sója című könyve született. Esterházy Péter halála után a Széchenyi István Szakkollégium vendége volt, itt munkatársunk, Jánossy Lajos beszélgetett vele, amiből az Esterházy-értelmezés egyik legérdekesebb közelmúltbéli változata kerekedett.

Az elmúlt években továbbá esszét közölhettünk tőle éppen aktuális olvasási furorjairól, a Litera támogatási kampányának részeként (melynek sikeréért többet tett, mint amire bárki is kérte vagy pláne kötelezte volna) interjút az ország és azon belül az írásos kultúra aktuális, égető kérdéseiről, podcasbeszélgetést azokról a művekről, amelyek a túlélést jelentették az ő és barátai számára a diktatúrában, Berlini Művészeti Akadémiával közös, Black Boxes című sorozatunkban pedig cikkeket az ott őrzött anyagairól, kéziratairól. Utolsó könyvéről, a Halott barátaimról alapos, elemző kritikát és egy éles vitát is közöltünk, ez utóbbit podcastformában.

1989 áprilisának utolsó napjaiban svéd barátjával, Richard Swartz-cal, valóra váltják tervüket, és négy napon át beszélgetnek egy magnetofon mellett. A német nyelvű beszélgetés szövege a Párbeszéd című könyvük alapanyaga lesz. 1989-ben, a Fidesz-Akadémia felkérésére dolgozni kezd egy előadáson, amelynek Az égi és a földi szerelemről címet adja, az előadás szeptember 26-án hangzik el, de utána is továbbírja és könyvvé alakítja. 1989 és 1990 között a Magyar Napló állandó munkatársa.

1990. február 23-án összeházasodik Salamon Magdával. 1992. március 15-én megkapja a Kossuth-díjat. Áprilisban második németországi felolvasókörútjára megy, amelynek utolsó állomásán, Bécsben, május 5-én átveszi az Österreichischer Staatspreis für Europäische Literatur kitüntetést. November 29-én a Reden über Deutschland című sorozat keretében előadást tart a müncheni Kammerspielében. 1993. március 23-án előadást tart a Deutsche Bankban. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választják.

1993. április 28-án infarktussal a budapesti Szent János Kórházba szállítják, ahol reanimálják (beszámolója erről: Saját halál, 2004).1995. március 24-én Lipcsében átveszi a Leipziger Buchpreis für Europäische Verständigung kitüntetést. Szeptemberben, az Évkönyv német fordításának megjelenése után harmadik felolvasókörútjára megy Németországba és Svájcba.

1998-ban az Emlékiratok könyve megkapja Franciaországban az év legjobb idegen nyelvű könyvének járó díjat (Le Meilleur Livre Étranger, 1998). Az 1999-es Frankfurti Könyvvásárra a Rowohlt zsebkönyvsorozatában (rororo) 8 kötetben megjelenteti Nádas Péter válogatott műveit.

2002-ben több magyarországi és németországi irodalmi fórum megünnepelte 60. születésnapját.

2003 őszén Prágában átvette a Franz Kafka-díjat. A budapesti Mai Manó Házban (Magyar Fotográfusok Háza) Egy vadkörtefa címmel fotókiállítást rendeztek képeiből (2003. október 28–november 27.). A berlini Kicken Galériában 2004 januárjában ugyancsak kiállítást rendeztek fotóiból.

2004-ben a hollandiai magyar évad egyik legsikeresebb rendezvénye Nádas fotókiállítása volt Hágában.

2005 őszén megjelent Párhuzamos történetek című könyve, három kötetben. A könyvön kisebb megszakításokkal tizennyolc éven át dolgozott.

2005 novemberében Pro Urbe Budapest díjat vett át „kortárs íróként a hazai és nemzetközi irodalmi életben betöltött szerepe elismeréseként”.

2006 januárjában Márai-díjat kapott „a 2005-ös év kiugró sikeréért, nagyjelentőségű regénytrilógiájáért, a Párhuzamos történetekért”.

2006 júniusában a Berlini Művészeti Akadémia tagjai közé választották.

2010: Budapest díszpolgára. Szirénének című művéért 2010 novemberében neki ítélték Az Évad Legjobb Magyar Drámája díjat. A darab a Ruhr 2010 Fesztivál felkérésére íródott, először németül mutatták be.

2012-ben megkapta a Brücke Berlin-díjat (német fordítójával, Christina Virághgal) és a Südwestrundfunk (SWR) német közszolgálati rádió Legjobb Könyvek Listája nevű irodalmi díját a Párhuzamos történetek című regényért. Ugyanebben az évben megjelent a Párhuzamos olvasókönyv, amely a háromkötetes regény függelékének is felfogható: rávilágít néhány kérdésre, amely a szerzőt az írás közben foglalkoztatta (tehát egyfajta munkanapló), emellett jegyzeteket, képeket, dokumentumokat, esszéket (Nádas és mások tollából), interjút közöl a regénnyel kapcsolatban.

Svájcban fotóiból kiállítás nyílt: Zug, Kunsthaus, 2012. szept. 1–nov. 25.

70. születésnapjáról több magyar és külföldi fórum tanulmányokkal, interjúkkal emlékezett meg.

Majdnem két évtizednyi munka és néhány részlet közlése után 2017 nyarán megjelent a Világló részletek. Emléklapok egy elbeszélő életéből című két kötetes memoárja a Jelenkor Kiadónál. 2018 áprilisában a szerző megkapta érte az Aegon Művészeti Díjat.  A memoár 2017 őszén megjelent németül is a Rowohlt kiadónál Christina Viragh fordításában.

2018. június 23. és szeptember 3. között a svájci Zugban (Kunsthaus) másod ízben is fotókiállítást rendeztek munkáiból Autor auf Reisen (Az író úton) címmel. A régi és az új, mobiltelefonnal készült műveiből álló kiállítást Nádas Péter maga rendezte.

Ugyanennek az évnek az őszén a Rowohlt kiadónál Leni weint (Leni sír) címmel megjelentek válogatott esszéi.

2022-ben váratlanul (amennyiben korábban a regényírási munka lezárulásáról beszélt) új, úgyszintén jól fogadott regénye jelenik meg, a Rémtörténetek. Ezt műhelyesszéi gyűjteménye, A szépírás mint hivatás követi 2023-ban. Utolsó műve, a Halott barátaim úgyszintén memoár, amely három egykori, immár halott barátja (Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter) alakja köré szerveződik.